Termékek Menü
0

Kicsoda Lívia?

Szilágyiné Hetényi Lívia vagyok, végzettségem szerint okleveles biomérnök, ami valahol a vegyészet, a biológia és a gyógyszerészet közt elhelyezkedő szakterület. Én vezetem szakmailag a Helen Natural Cosmetics Kft.-t. Cégünk családi vállalkozás, egy igazi manufaktúra, és immár második generációs. Története 1989-ben kezdődött, párhuzamosan az én történetemmel, melynek első jelentősebb lépcsőjeként 1990 tavaszán megszülettem.

 Mivel Édesanyám már régóta érdeklődött az aromaterápia iránt, hamar adta magát az ötlet, hogy vállalkozása illóolajokkal  is foglalkozzon. Én pedig, szinte akár szó szerint értve, az anyatejjel szívtam magamba az illóolajok illatát. Óvodás, majd  iskolás koromban is napi tapasztalat volt számomra a vállalkozásunk, mely gyakorlatilag összefonódott a családunk  életével.

 Azt mondják, ezek a gyerekkori tapasztalatok meghatározóak egész életünkre nézve. Nem tudom, de az biztos, hogy  gimnazistaként már egyértelműen látszott, hogy affinitásom van a természettudományos tárgyakhoz. Az ELTE vegyész  szak egyértelmű folytatásnak látszott, és kiváló szakmai alapokat jelentett számomra, de valahol éreztem, nem ez lesz  az igazi. Ezért annak elvégzése után a Műszaki Egyetemen tanultam tovább biomérnök szakon, ahol úgy érzem,  megtaláltam azt a dolgot, amit kerestem.

 A vállalkozásunk pedig szépen fejlődött tovább. Hamarosan elkezdtünk egyre komplexebb termékeket fejleszteni,  gyártani.

Egyetemi éveim alatt szüleimmel és önállóan esténként recepteket fejlesztettem szórakozásként, majd kipróbáltam őket. Valamikor, a biomérnöki szak során már egyértelművé vált számomra a gondolat, hogy a szüleim által elkezdett vállalkozás szakmai vezetését választom hivatásként. Így most szüleimmel és bátyámmal együtt dolgozva működtetjük cégünket.

Készítményeink előállításánál családommal együtt a legfontosabb alapvetésnek azt tartjuk, hogy csak megbízható forrásból származó, természetes alapanyagokat használjunk, mert biztosak vagyunk benne, hogy hosszú távon csak a szeretettel készített kisszériás minőségi termékek gyártásának van jövője, mert ez tesz hitelessé egy manufaktúrát.